Szabó Imola Juliannával Ágoston Enikő Anna beszélget
Ágoston Enikő Anna: Nyolc éve a város szívéből, az Astoriáról a családoddal kiköltöztél vidékre egy természetközeli otthonba, ahol lovakkal, kutyákkal és macskákkal éltek együtt. Ez az életmód hogyan hat az alkotói folyamataidra?
Szabó Imola Julianna: Bensőségesebb és kegyetlenebb viszonyba kerültem a valósággal. Jelenidejűség határozza meg a hétköznapokat is. Szeretem a teret, tele állatokkal, neszekkel és közelséggel. Inspirál és megnyugtat ez az évszakokkal intenzíven változó sodrás. Sokáig nem voltam otthon a világban, de itt otthon vagyok. Itt az ember nem tud hova bújni, annyira a tettek számítanak, hogy szembe kell nézned magaddal és a határaiddal. Mintha egy út lenne önmagadhoz. Romantika és csillámpor nélkül, szétválik a fontos és a lényegtelen.
Ágoston Enikő Anna: Említetted, hogy erőteljes szerepe van a jelenlétnek ebben az életstílusban. Manapság népszerű gyakorlattá vált a tudatos jelenlét, és a verseid is erőteljesen megteremtik azt a befogadásban. A természetben való létezés hogyan eredményezte ezt az állapotot, és hogy függ össze az alkotással az életedben?
Szabó Imola Julianna: A lovaktól tanultam, hogy a valódi és szabad kapcsolódás mennyire kivételes dolog. Ezt a fajta kapcsolódást nevezném ihletnek. A természettől kitisztult a látásmódom. Ha fejben nem vagyok ott éppen abban, amit csinálok, akkor az másodperceken belül visszaüt. Ugyanakkor megtartottam a városi éberen álmodó énem is, csak csendesebb lettem sokkal.
Ágoston Enikő Anna: Megtörtént, hogy a természettől tanultál valamit az alkotói folyamatról?
Szabó Imola Julianna: Folyamatosan tanulok. Türelmet, érzékenységet, távolságot, elfogadást. A természet kegyetlen és tiszta rendszer, mentes a maníroktól és hazugságoktól. Fájdalmas és titkos is, lassan enged közel magához, meg kell fejteni. Aztán váratlanul megpillantod a gyönyörű összefüggéseit, és onnantól nagyon nehéz már néha az emberek között létezni. Máshogy viszonyulok az időhöz és a változáshoz, a megváltoztathatatlanhoz és a fájdalomhoz. A körforgást már nem robotlétnek, hanem lélegzésnek élem meg.
Ágoston Enikő Anna: Ahogy a természetről beszélsz, láthatóvá válik egy kapcsolati rendszer, melyben kölcsönhatásban léteznek a benne lévők. Amikor leülsz egyedül alkotni, akkor milyen pozícióba helyezed magad, hol képzeled el magad ebben a rendszerben?
Szabó Imola Julianna: Talán a csatorna vagyok. A „létra”, amelyen közlekedik az érzés, a gondolat, a szavak és a színek. Ha alkalmazott grafikus vagyok, akkor mások csatornájává válok. Ha írok, akkor valami ismeretlen hang beszél át rajtam. Néha elbújok ebbe a levegős térbe, néha beleszorulok, de próbálom szabadon tartani.
Ágoston Enikő Anna: Egy korábbi interjúban a terhesség, a vajúdás metaforáival írtad le az akkori alkotói állapotodat. Ha ezzel az erősen női képiséggel jelenítjük meg az ihletet, a szülést megelőző és ahhoz kapcsolódó állapotokkal, akkor az ihletet hol helyeznéd el a folyamatban?
Szabó Imola Julianna: Az ihlet az aktus, és maga a fogantatás. Az a befogadói kapcsolódás, amelyben részeddé válik, ami foglalkoztat éppen. A mag befészkel, megtapad és élni kezd.
Ágoston Enikő Anna: Egy évvel ezelőtt hosszú betegeskedés után egy komoly műtéten estél át, amely a méh eltávolításával járt. Milyen hatása volt ennek az alkotásra? Érthetőbbé vált számodra, hogy a tested és az ihletfolyamataid milyen kapcsolatban vannak?
Szabó Imola Julianna: Bevallom, rettegtem. Ijesztő volt belegondolni, hogy a meddőség ilyen módon is üressé tehet. Azt hiszem, hogy a műtétre is úgy mentem, hogy az életért cserébe akár odaadom ezt a részemet is, csak még kapjak pár évet a családommal. Nagy gyászmunka előzte meg magát a beavatkozást. Utána hetekig feküdnöm kellett, fejben folyton tereltem az alkotás gondolatát… aztán amikor először odaültem írni, akkor elmondhatatlanul megkönnyebbültem. Erősebb lettem, szabadabb, és a testem is az enyém már. Furcsán hangzik, de nem megcsonkított, hanem felszabadított a műtét.
Ágoston Enikő Anna: Intermediális alkotó vagy, ami nemcsak abban észlelhető, hogy vizuális művészettel, táncművészettel is foglalkozol, többféle műfajban írsz, hanem az általad használt nyelv is rétegzett, ahogy a különböző mediális látásmódok összeérnek és hatnak egymásra. Ez a fajta érintkezés mozgásba hozza az alkotásodat, a jelentéseket. Szerinted ezeknek a különböző medialitásoknak a kapcsolódásában milyen szerepe van az ihletnek a te esetedben?
A formát a téma választja, hozza magával. Mintha lenne egy eszköztáram, amivel szabadon kapcsolódom, amivel önfeledten rezonálok egy feladatra. Folytonos kölcsönhatásban vannak ezek a belső világok, hatnak, ütköznek, merülnek és felemelkednek. Mintha sok, különböző szilánkból lennék, amit összetapasztott az idő és a kíváncsiság.
A köztudatban élő ihlet fogalom többnyire még mindig a romantikából vagy az ókorból ismert jelentéseket mozgatja meg, miközben már a késő modern alkotók is sok tekintetben újradefiniálták azt. Ágoston Enikő Anna irodalomtudományi PhD-kutatásában arra vállalkozik, hogy megértse a késő modern lírai ihlet jelentését és poétikai működését. Ez az öt éve tartó munka alapozta meg az Ihletforrás projekt elindítását, melynek része a Mi az ihlet? című interjúsorozat. A projekt célja, hogy alkotókkal és kutatókkal közösen korszerűsítsék a fogalmat, és ezzel érthetőbbé és elérhetőbbé tegyék az ihletet. Az Alföld felületén és az Ihletforrás YouTube-csatornán követhető a folyamatosan frissülő beszélgetéssorozat. A Szabó Imola Juliannával készült beszélgetés itt tekinthető meg.
A sorozat első részében Závada Péterrel beszélgetett Ágoston Enikő Anna.
Hozzászólások